Minden alkalommal, mikor eltávolodom magamtól, a tengelyemtől, középpontomtól, frusztrált leszek és elkezdek kívül keresni. Visszatérek a régi mintázatokhoz. Ahhoz ami ismerős. Tudom, érzem, értem, hogy nem működik, mégis ismerős. Ismerős és kényelmes. Ez a hüllőagy.

Ha egyszer elhatároztam, kimondtam, hogy felülemelkedem a hüllőagyamon és nem hagyom, hogy irányítson, akkor először igazán tüzetesen megnézem. Először előjön, beköszön az összes "hibám". Mikroszkóp alá kerül minden. Igen, még itt is van egy kis tisztátalanság, még ezt is van lehetőséged kitisztítani, még itt is egy sarok ahová eddig nem néztél be, ott meg egy szőnyeg, ami alá bizony besöpörtél dolgokat... aztán fütyültél, énekeltél, ordítottál, befogtad a füledet, lalalalala, az nem is létezik, nem is létezett... Hát most mind itt van, parancsolj. Egyszerűen csak vedd tudomásul, söpörd ki, és kész.

Shadow work, tudod, árnyékmunka. Ezeket a részeket is elfogadjuk, integráljuk, jó lesz, meglátod. Nem bújunk már az obszesszív, komplulzív magatartások mögé, nem esszük-isszuk túl magunkat, igen, többes szám, mert egyik részem sem fogja már ezt csinálni. Csak annyi, hogy bevallom magamnak, hogy bizony van még ott valami ami bentrekedt, ami ott van még lenn a mélyben és szeretne már kiszabadulni... utolérem, megfogom, átölelem, átélem, megízlelem. Nem hárítok, nem kompenzálok, nem fogom be a szemem/fülem, nem keresek valami sokkal izgalmasabb időtöltést. Nem keresek semmit kívül, amivel elterelhetem a figyelmemet. Itt vagyok. Magammal vagyok. Fájni fog, intenzíven, de aztán elmúlik, felszabadul, elengedem, ennyi. A maradékát kitáncolom, kifutom, kiugrálom magamból. Kiáztatom vízben. Kiböjtölöm, leöblítem aloe verával, almaecettel, szódabikarbónával. Kitisztítom mindenhogyan is. (Igen, ezekkel a testünket is tudjuk tisztítani, nem csak a fürdőszobát.) Kitisztítom, ezzel teret adok az új lehetőségeknek, a bőségnek, mindennek amit szeretnék beengedni.

Már lefutottunk több kört ebből az évek során. Én és az árnyékrészeim. Minden egyes alkalom egy hatalmas felszabadulás érzéssel zárul. Ami tart egy ideig, majd elhalványul és jön a következő kör. Ilyen ez. Egyre szabadabban, egyre nagyobb örömben és nyugalomban. Időközben sikerült több tudatszintet is feljebb lépni, fentebbről egészen másképp néz ki minden, szinte kifejezhetetlen megkönnyebbülés. Könnyedség, szabadság, nyugalom, béke, öröm, harmónia. Persze ezek csak szavak. Teljesen máshogyan értettem ezeket a szavakat korábban. Minden változik, minden kiterjed, minden lenyugszik bennem. Egyre nő a szeretet, a hála, az alázat.

Fogalmam sem volt, mennyi mindent elfojtok. Csak betegségeim voltak. Kicsi ez, kicsi az...kicsit gyenge immunrendszer, kicsit rossz emésztés, kicsi gomba, más kontinensre utazáskor kicsi parazita... Diéta, gyógyszer, satöbbi. Elmúlt egy időre. Visszajött, hát orvos, gyógyszer, diéta. Nem volt annyira komoly. Khm. Nem vettem annyira komolyan. Struccpolitikáztam.

Majd jól betett a Covid. Nagyjából három évembe került, mire összeraktam a puzzle darabokat teljesen. Most azt hiszem, hogy teljesen, de ki tudja, mit hoz a jövő.

Három év komoly betegség. Három év. Ezt már komolyan vettem. Voltak hetek, hónapok, hogy alig mozdultam ki a lakásból (vagy akár az ágyból). Nem volt energiám hozzá. Sok-sok változáson mentem keresztül 3 év alatt. Például néhány ego halálon is.

Kezdtem az orvosi könyvek, podcastok és blogok fogyasztásával, és mindenféle nyugati és keleti orvoslási módszer kipróbálásával, majd jöttek a különböző energia gyógyítás formák, a hipnózis, és más tudatalattival foglalkozó módszerek illetve a kvantumgyógyítás is. Valójában nem ördöngösség, és tényleg nem feltétlenül a transzgenerációs munka, a theta healing, a családállítás vagy a belső gyermek munka lesz az ami elhozza a megoldást. Nem is a leborulások, a meditáció vagy a kántálás.

Persze nem bánom, hogy foglalkoztam mindezekkel, csodás módszer mind, és egyre közelebb vittek ahhoz, hogy szeressem és elfogadjam saját magamat. Úgy, ahogy vagyok. Vagyok, aki vagyok. És a megoldás? Egyszerűen ez. Szeretem magam, megélem az érzelmeimet, nem fojtok el semmit. Megélem, elengedem, hadd follyon az energia. Hiszen minden energia. És a blokkok nem tesznek jót. Ennyi.

Fogalmam sem volt, mennyire nem vagyok képes megélni az érzelmeimet. Illetve hogy mennyire nem tudom kifejezni őszintén, tisztán, hogy mi van bennem. Hiszen magamnak sem vallom be. Mit kéne bevallanom, ha egyszer velem minden oké? Szinte minden. Hát mindenki beteg, ez a normális, nem? Ismerős?

Máté Gábor munkásságát régóta követem, mégsem éreztem soha korábban, hogy ennyire releváns lenne esetemben is. Hogy mennyire az elmémbe szorulva éltem az eddigi életemet, és mivel nem tudtam hogy ezt lehetne máshogyan is, elméből is próbáltam megoldani. Egy ideig úgy éreztem, megy ez így, majd minden irányból falakba ütköztem. Az elménk falai jó nagy korlátok, mennyi mindent nem látunk, érzünk tőlük...

(Eredetileg 2023 márciusában írtam ezt a bejegyzést a blogomra)