Hol is kezdjem? Hol is vagyok? Mi van bennem és körülöttem? Mik ezek az energiák, mi ez a világ? Hát nem tudja a világ hogy a szenzitív emberek magukba szívnak mindenféle energiákat, aztán jól nem tudnak mit kezdeni ezzel a káosszal? Álljon már le a káosz, na. Én addig inkább kimegyek sétálni, megnézek pár videót az univerzum működéséről, főzök, eszem, táncolok, majd holnap alkotok valamit.

Talán ezért költöztem Spanyolországba? Olyan jól megy nekem is ez a mañana-mañana kultúra. Egyébként is későszülött gyerek vagyok. Mindig csak mások akarják, hogy gyorsan csináljam, én aztán nem. Illetve... Várjunk csak. Akarni én is akarom, más kérdés hogy az nem az én ritmusom. Türelmetlen az én is vagyok, jelentem! Remélem, így már meg van velem elégedve a társadalom. Ebben bezzeg sikerült formálnia. Deformálnia.

Mondjuk kezdem ott, hogy káosz. Hogy mekkora káosz van bennünk és körülöttünk.

És most ezt bogozzuk kifelé. Én a magam részéről elvonultam a világtól egy ideje a saját bogozási folyamatomhoz. Természetesen bárhová megyek, a világ engem tükröz vissza mindenben és mindenkiben. Ha azt választottam, hogy nem dolgozom másnak, nem dolgozom magam hülyére, nem szolgálom ki a gépezetet, nem az agylefagyasztói társadalom szabályai szerint játszom, hanem igyekszem a saját szabályaim szerint élni, hát bizony ennek is vannak következményei. (Saját szabályaim? Hah!)

Nem, nem lakom barlangban és nincs raszta hajam, csak mások házában lakom, és az állataikra- növényeikre vigyázok, amíg ők elutaznak, egy ideje életvitel szerűen. Közben online dolgozom. Saját magamnak. Már amennyit.

Mindeközben dolgozom magamon, szabadítom fel magamat, tisztítom ki magamat, találok vissza saját magamhoz, az erőmbe, az integritásomba, ésatöbbi húdeprogresszíven hangzódolog, úgyistudjátok. Ébredek. És néha csak pislogok, annál több nem megy.

Ez sem teljes szabadság, így is függök másoktól természetesen. De szeretem azt hinni, hogy így mégis szabadabb vagyok, hogy én döntök, én szabom meg... Haha.

Ebben a menjünk-csináljuk-mutassukmeg-kiafaszagyerek kultúrában hogyan érvényesülnek az érzékeny, törékeny lények? Persze, tudom, látom; egyre ügyesebben, szebben érvényesülnek, megy már a folyamat, a másik oldal irányába kezd már dőlni sok minden... jön és hódít az erősen intuitív, emocionális, a feminin emelkedése... mégis. Mégis nehéz, mekkora az ellenállás, mekkora a tagadás. Hattttalmas.

Hát. Sziasztok. Itt vagyok én is, hogy mondjam. Lelassulni ér. Felvállalni a törékenységünket ér. Gyengének lenni ér. Sírni is ér. Fiúknak, lányoknak egyaránt. Kedvesnek lenni ér. Puhának lenni ér. Nyugodtnak lenni ér. Nyugalom, ó, szent nyugalom. Amikor a nyugalom az alapállapot, minden máshogy működik. Újjászületik.

Mi is újjászületünk. Ébredünk hoszzú álmunkból. A káoszból a nyugalomba tartunk. Egyénenként és kollektíven is. A tudatszintek egyre magasabb állapotába, egyre több fény, szeretet felé.

És hogy mi az Új Világ ami most kezdődik? Előbb rombolunk, aztán építünk. És közben is. Ami már ledőlt, annak a helyén már épül az új. Nem minden, nem mindenki egyszerre dől meg. Minden ami nem isteni szeretetre, szeretettel épült, az már nem élhet, nem létezhet tovább. Újradefiniálódik. Mostantól minden alapja az isteni szeretet lesz. (Nem az ember által kreált vallások Istenéről, Isteneiről van szó, hanem a valódi isteni szeretetről. Sok-sok különböző helyen lehet olvasni róla.)

Jelenlét. A produktivitás helyett a jelenlét lesz az új mérce. Mennyire voltam ma jelen? Ezt fogjuk kérdezni magunktól a nap végén. Te mennyire vagy jelen? Ma. Most. Ebben a pillanatban.

Én tudatosan figyelem egy ideje a jelenlétemet. Hullámzó, természetesen. De egyre többet ki tudok jönni a fejemből, egyre inkább megy a fej-szív-napfonat tengely összehangolása. Lépésről lépésre. Ahogy építünk. Ahogy hagyjuk hátra a káoszt.

Most, itt, az új világ küszöbén azt az ajánlást nyújtom az ismeretlenbe, hogy követem az álmaimat, vágyaimat. Hogy újra elkezdek írni. Hogy adok, továbbra is adok. Immáron tudatos jelenléttel és kitartóan. Befejezem, amit elkezdtem. Csinálom az egyéni és közösségi programokat, amiket elterveztem. Lépésről lépésre építem fel az újat, a rendet, az elképzeléseimet a régi káosz helyén. Akkor is ha nem látok két lépésnyit sem előre. Minden új, minden ismeretlen, épp ez a szép az egészben. Bízom. Magamban, bennetek, az univerzumban, mindenben. Köszönöm. Köszönöm. Köszönöm!

(Eredetileg 2023 márciusában írtam ezt a bejegyzést a blogomra)