Feltételekhez kötöttem a boldogságomat, oly sokáig.

Pedig nem így működik, nem ám. Persze hogy nem érek oda, hisz ez egy 22-es csapdája, ördögi kör, végtelen labirintus...
Ha most nem vagyok boldog, akkor sem leszek, ha elérek az akárhova, amit kitűzök magamnak.

Kitűzöm magamnak a célt és elképzelem, hogy na akkor majd jó lesz végre. Addig meg büntetem magam szépen, mert még nem vagyok elég jó, még nem értem el addig, még nem teljesítettem elég jól. Még nem bizonyítottam be.

Ismerős? Bizonyosan az. Tudtad, hogy ez pontosan a feltétel nélküli szeretet és az elfogadás ellentéte? Ez a magatartás hatalmas ellenállást és szenvedést szült bennem. A nem elfogadása annak, ami van. Ami van, az tökéletes. Hányszor hallottam már ezt... hányszor kellett hallanom, mire végre felfogtam!

Azért teremtettem, hogy legyen. Hogy megtapasztaljak valamit. Aztán meg valami mást is.
Minden tökéletes. Az is, ha tanulok belőle és az is ha nem. Hiszen mindent én teremtettem, a világ amiben élek, az én tudatom teremtménye.

Amint bent, úgy kint.

Nem tudok már úgy működni, ahogyan korábban. Nem tudok úgy működni, hogy most böjtölök 4 napot, aztán majd jó lesz. Hiába lenne az egészségem szempontjából a legmegfelelőbb a több napos böjt. Amíg az van az egész mélyén, hogy elvárom magamtól, hogy teljesítsek, addig nem megy. Már nem.

Pontosan érzem az ellenllást, ahogy fejön bennem az ilyen elhatározások meghozása, az ilyen feltételek szabása után. Bojkottálom saját magamat, hiszen ez így nem jó nekem. Szeretettel, kedvesen, odafigyeléssel jó nekem. Ha elfogadom magam, minden részemmel együtt.

Nem véletlen van ott az az ellenállás. Nem azért, hogy kikerüljem, nem azért hogy megpróbáljam elnyomni, figyelmen kívül hagyni, legyőzni... Nem azért hogy lustának, gyengének, bénának címkézzem és még egy kicsit ostorozzam magam, mert (még mindig) nem vagyok elég jó. Pont ez a lényeg. Elég vagyok mindenhogyan. Ha "jó" vagyok, ha "rossz". Hisz mind én vagyok. Ha elfogadom, befogadom minden részemet, akkor tudok magammal harmóniában együttműködni. A sejtjeim, a testem megannyi összefüggő része, részecskéje, az összes kedves kis részecske... így tud szinergia lenni belül, ami aztán kívül is megmutatkozik. A kapcsolataimban.

Amíg belül harcolok saját magammal, addig a külvilágomban is harc van, ezen ne csodálkozzak. Belső béke, mi? Nem is olyan szimpla dolog ez a belső béke. Rétegei vannak, tudtad? Én legalábbis egyre finomabb rétegeket találok, ahogy fedezem fel magamat és a világomat.