Az önismeretet, elmélyülést segíti, ha olyan dolgokba kerülök, melyekben még nem jártam.
Érzem, hogy a teljesség, az integritás a célom. A szinergia kívül, belül. Változásokon keresztül. Felfedezni minél több olyan helyzetet, ami a komfort zónámon kívül esik. Amikor a megszokottból kilépek. És mindezt könnyedséggel, humorral kezelni.
Izgalmas felfedezni, hogy mit hoz elő belőlem, amikor más gondolatisággal, életszemlélettel, nézőpontokkal találkozom. Mi aktiválódik, mi feszül, mi adja meg magát, mi tör elő, mi fojtódik el, úgy általában: mi is történik.
Ami messze áll tőlem, afelé is érdemes mozdulnom, mert az tudja előhozni, aktiválni azokat a dolgokat, azt ami bennem van és még nem jött elő.
Amikor valami olyan jön felszínre, amitől magányosnak, elszigeteltnek, félelemmel telinek vagy levertnek érzem magam, azt is hagyom hogy átmenjen rajtam, megélődjön. Félelmetes is egyrészt, közben bennem valami mélyen tudja, hogy valójában ez csak egy múlandó érzés, egy emberi nézőpont, nem a teljes kép, nem az egyetlen valóság. Valami bennem mélyen tudja, hogy soha nem hozhatok rossz döntést, nem fordulhatok rossz irányba, hisz mindig ott vagyok, ahol épp lennem kell. Hisz az egész egy csodálatos álombéli utazás és egy kozmikus vicc egyben. Minden nehézségével, minden fájdalmával, minden gyönyörűségével együtt. Az összes paradoxonnal együtt.
Mi emberek soha nem hagytuk el az egység állapotát és mégis az emberi biológián belüli működési rendszer jelenleg nem képes az egység és kapcsolódás folyamatos érzékelésére. És az egység tudatossága felé tartunk a jelenlegi evolúciónkban. Minden efelé visz, minden előtörő félelem, fájdalom, szépség, könnyedség, nehézség... Egy nagy flow az egész. Mint egy hatalmas folyó, hömpölyög a tenger felé. Az egység tengere felé.