Mekkora a feszültség a világban, mekkora a feszültség az egyes emberben... mekkora a feszültség bennem, benned, bennünk. Érzem, látom. Érzed, látod. Érezzük, látjuk. Elnyomjuk? Már amennyire sikerül.
De akkor is tör föl, bukkan elő, hömpölyög be, durran be, gyorsan, lassan, bárhogyan, megjelenik kéretlenül. Jön, lát, győz. Amit kontrollálni próbálok, az engem fog kontrollálni. Ezt most nem ragozom végig, de rám, rád, rá, ránk, rátok, rájuk is igaz. Idő kérdése csupán.
Elegem van mindenből is, kurvára. Elegem is van meg élvezem is az életet közben. Na most akkor hogy is van ez?

Szerintem baromira bátor az, aki fel meri vállalni hogy elege van, hogy depressziós, hogy nem bírja tovább. Hogy akár szuicid gondolatai vannak, hogy ki akar csekkolni, feladná. Mert az van, hogy mindannyiunkban megvan ez. Ez, ami az emberi psziché árnyoldalalának egy része. Belénk van programozva. De nem fakultatív program. Ami opcionális, hogy ránézel, vagy nem nézel rá. Szőnyeg alá söpröd, vagy szembe mersz nézni vele. Ameddig magadban nem nézel rá, nem fogadod el, addig másokban fog szembe jönni, és akármennyire elítélheted, megbélyegezheted, felveheted a szemellenzőt, attól még ott marad. Mert ott van. Itt van. Bennem is, benned is, satöbbi.

Az ember nagy félelmei, a sötétben, mélyben rejtőző démonok... egyre inkább felszínre törnek. Látod már őket te is? Vagy még elfordulsz? Terelsz? Mivel terelsz? Hogyan próbálod kikapcsolni az elmédet? A negatív gondolatokat elterelni? Milyen függőséged van helyette? Siker, pénz, csillogás? Sport, munka, tanulás, evés, alkohol? Spiritualitás? Társfüggőség, gyerekeidbe temetkezés, könyvekbe, filmekbe, mások sztorijaiba? Teljesítménykényszerbe? Szinte bármit fel tudunk használni arra, hogy elmeneküljünk a negatívnak titulált részeink elől. Tagadásban élünk, ki-ki a maga módszereivel, a rendelkezésére álló eszköztárat használva. Közben az emberiség másik része háborúzik, megint másik része a háborútól retteg. Vagy bármi mástól, amit látott, hallott a hírekben. Te nem nézed a híreket? Én sem. Attól még itt élünk mi is ezen a bolygón, ahol embertársaink irtják egymást és a többi élőlényt nap mint nap. Ha én nem foglalkozom az árnyékkal, majd megteszik helyettem más emberek. Emberek tízezrei, százezrei. Nem feltétlen szembenézés formájában, hisz ők az áldozatai. Amit kontrollálni próbálnak, az őket fogja kontrollálni.

Mi akkor a megoldás? Van megoldás? Lehet megoldás?
Lehet egyszerűen csak az is elég, hogy nem akarom már bizonygatni, hogy jól vagyok. Részben jól vagyok, oké, igen. Részben meg szarul mint állat. Mint ahogy mindenki más is. És milyen megoldás az, hogy fenntartom valahogy nagy nehezen a jó-rossz egyensúlyt? Úgy, hogy azért gyakrabban legyen a jó felül, a rossz meg maradjon inkább alul... Mert milyen élet ez? Túlélés. Én nem túlélni akarok, köszönöm szépen. Mert akkor minek csinálom az egészet?

Már nem levezetni akarom a feszkót a sportban, a sörözésben, az akármiben. Már nem elég az, hogy pár óráig, jó esetben pár napig feltöltődöm valami nyugis helyen, mindentől távol. Már nem elég az, hogy elmenjek valami új helyet felfedezni, új embereket megismerni, új akármicsodát venni az akármicsodámhoz. Ezek már kipörögték magukat, ezek már csak pótléknak érződnek. Elég volt. Nem töltik be az űrt. Mert sosem lenne elég amúgy sem. Akármennyit csinálhatnék akármit, úgysem lenne elég. Soha. Mindig akarnék többet, jobbat, nagyobbat, messzibbet, elérhetetlenebbet, érdekesebbet, izgalmasabbat...

Akkor mi az igazi? Hol az igazság? Mi az ami nem képmutatás, mi az ami nem terelés?
Te tudod a tutit?
Biztos?